Baleset miatt torlódik a Könyves Kálmán körút

2017. 10. 12., cs - 10:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 12-én 9 óra 12 perc körül Budapesten a IX. kerületben, az Üllői út és Könyves Kálmán körút kereszteződésében eddig még ismeretlen körülmények között összeütközött egy autó és egy motoros.  

A baleset következtében a motorkerékpár vezetőjét – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.

A forgalom csak a középső sávban halad, jelentős a torlódás. A rendőrség megkezdte a helyszínelést.

Kérjük, hogy lehetőség szerint kerüljék el a Könyves Kálmán körutat és a környező utcákat!

 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.