Baleset történt a Szentendrei úton

2017. 07. 04., k - 10:04
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy gépkocsi és egy kerékpáros összeütközött, a Szentendrei út az Árpád híd irányában egy forgalmi sávon járható.

A Budapest Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2017. július 4-én 9 óra 10 perc körül bejelentés érkezett, hogy egy személygépkocsi és egy kerékpáros összeütközött Budapest III. kerületében, a Szentendrei út 40. szám előtti szakaszon. Az elsődleges megállapítások szerint személyi sérülés történt a balesetben.

A helyszínelés ideje alatt az érintett útszakaszon az Árpád híd irányában rendőri forgalomirányítás mellett, egy sávon halad a forgalom.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.