Baleset történt Budapesten az 5-ös úton

2017. 09. 29., p - 22:59
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy kamion és egy gépkocsi ütközött össze az 5-ös út 18-as szelvényénél.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. szeptember 29-én 21 óra 30 perc körül Budapesten, az 5-ös út 18-as szelvényénél eddig tisztázatlan körülmények között egy kamion és egy személygépkocsi összeütközött. Az elsődleges információk szerint a balesetben egy ember megsérült.

A rendőrök a helyszíni szemlét megkezdték, a balesettel érintett szakaszon rendőri irányítás mellett fél pályán halad a forgalom.

Kérjük, fokozott figyelemmel vezessenek!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.