Előzés vezetett tragédiához

2022. 11. 18., p - 11:42
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kocsisort előzött egy autós Békés megyében, Mezőberény közelében. A manővert nem tudta befejezni, összeütközött egy szemből érkező autóval. A szabálytalanságnak végzetes következménye lett.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, halálos közlekedési baleset történt 2022. november 18-án reggel 6 óra 30 perc körül Békés megyében, a 47-es számú főúton, Mezőberény közelében. Egy mezőgazdasági gép mögött feltorlódott kocsisort előzött egy személygépkocsi vezetője, de a manővert nem tudta befejezni, összeütközött egy neki szemből érkező autóval. A balesetben a szemből érkező kocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, az előző autóst súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők. A helyszínelés miatt elrendelt teljes útlezárást a rendőrség 11 óra 37 perckor feloldotta, a forgalom mindkét sávon megindult.

A történtek kapcsán a rendőrség ismét nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ősszel, illetve télen a járművezetőknek alkalmazkodniuk kell a megváltozott útviszonyokhoz, látási viszonyokhoz. A nappalok rövidülésével egyre többet kell sötétben, szürkületben vezetni, és köd, eső, hóesés, fagy is gyakran nehezítheti a közlekedést. Nagyobb követési távolságot kell tartani, és be kell tartani a sebességhatárokat, illetve ha jelentősen lecsökkent a látótávolság, vagy csúszik az út, a megengedettnél is lassabban kell hajtani. Előzésbe pedig csak akkor szabad belekezdeni, ha a manőver biztonságos befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható, a közeledő járművek távolságát, sebességét jól meg lehet becsülni. A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy közlekedjenek szabályosan, figyelmesen és legyenek türelmesek!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.