Félpályán halad a forgalom a 4-es számú főúton

2021. 06. 27., v - 10:19
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A teljes útlezárást feloldották, rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom Kabánál.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. június 27-én 5 óra 15 perc körül a 4-es számú főút 192. kilométerszelvényében, Kaba és Hajdúszoboszló között. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 22 éves nő közlekedett az általa vezetett személyautóval, amikor eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan nekiütközött egy vele szemben haladó kamionnak. A baleset következtében a gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és a műszaki mentés további idejére, rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom.

Továbbra is kérjük az arra közlekedők figyelmét, türelmét!


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.