Forgalomkorlátozás az M3-as autópályán

2017. 10. 29., v - 10:45
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött Kál térségében.

Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 96-os kilométerében, Kál közelében 2017. október 29-én 10 óra körül egy személygépjármű eddig ismeretlen okból szalagkorlátnak ütközött. A jelenlegi információk alapján egy személy sérült meg a balesetben.

A rendőrök a helyszínelés idejére az érintett útszakaszon a belső forgalmi sávot lezárták.

Kérjük fokozott óvatossággal közlekedjenek!

A baleset helyszíne.


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.