Forgalomkorlátozás az M7-es autópályán

2022. 07. 04., h - 09:18
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárdinál két gépjármű összeütközött.

A jelenlegi adatok szerint 2022. július 4-én 8 óra 56 per körül az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 80-as kilométerszelvényben – eddig ismeretlen okból – két gépjármű összeütközött. Az elsődleges információk alapján a balesetben senki nem sérült meg. A részes járművek a belső forgalmi sávot elfoglalják, ezért félpályán halad a forgalom.

Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.