Halálos baleset a 83-as számú főúton Győr térségében

2018. 01. 02., k - 17:53
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy gépjármű ütött el egy gyalogost a koroncói leágazó közelében.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. január 2-án 17 óra 30 perckor a 83-as számú főút 69. kilométerszelvényénél, a koroncói leágazó közelében. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy gépjármű elütött egy gyalogost. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszt a rendőrség a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta és a forgalmat mindkét irányban Győr-Ménfőcsanak felé tereli.

 

Teljes útlezárás a 83-as számú főúton.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.