Halálos baleset történt Kiskunhalason

2022. 10. 05., sze - 19:48
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elgázolt egy személyautó egy gyalogost az 53-as számú főúton.

A jelenlegi információink szerint 2022. október 5-én 19 óra 12 perc körül az 53-ös számú főút 51-es kilométerénél, Kiskunhalas külterületén haladt egy személyautó, ami elütött egy út szélén sétáló 89 éves asszonyt. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.

Az érintett szakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

A baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.