Halálos baleset történt Sellye és Kákics között

2018. 07. 02., h - 14:25
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vonat és személyautó ütközött össze, egy ember a helyszínen életét vesztette.

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között egy vonat és egy személygépkocsi ütközött össze 2018. július 2-án 13 óra 45 perckor az 5806-os számú úton, a Sellye és Kákics között található vasúti átjáróban.

A személygépkocsit vezető nő a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 14 óra 15 perckor a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök a balesettel érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, kerülni a Marócsa – Bogdása – Sellye útvonalon lehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bírósági eljárást is vonhat maga után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Mínusz két autótolvaj

A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.

 

Mentés a Dunából

Egy járókelő és a budapesti vízirendőrök gyors segítsége ezúttal is életet mentett.