Ismét zavartalan a forgalom a 65-ös számú főúton

2019. 08. 23., p - 15:15
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a helyszíni szemlét.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2019. augusztus 23-án  9 óra 16 perc körüli időben a 65-ös főút 38-as kilométerszelvényében egy személygépkocsi Tamási irányából Szakály irányába közlekedett, amikor a jármű vezetője egy balra ívelő útkanyarulatban kisodródott, és a napraforgótáblába hajtott. A jármű vezetője az autóból kiesett, és a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendelkezésre álló adatok alapján a sofőr a biztonsági övét nem használta.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés véget ért, a főúton a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy a biztonsági öv használatának lakott területen belül és kívül egyaránt nagy szerepe van. Szerepük a sérülések következményeinek csökkentésében jelentős. Baleset esetén növelik a vezető és az utasok túlélési esélyeit, nem ritkán megóvják őket a sérülésektől is.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!