Ismét zavartalan a forgalom az M6-os autópályán

2024. 12. 15., v - 13:48
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kora reggel történt balesetben négyen sérültek meg.

Mint arról korábban beszámoltunk, balesetről érkezett bejelentés december 15-én nem sokkal reggel negyed hét előtt. Egy autó vezetője közlekedett az M6-os autópályán Budapest felé, a 104-es kilométerszelvény közelében, Paks térségében, amikor a sofőr elmondása szerint a nedves, csúszós úton elveszítette uralmát a kocsi felett, és a szalagkorlátnak csapódott. Ezt követően néhány perc múlva másik két autó szintén a szalagkorlátnak csapódott. Néhány perccel később a rendőrök, tűzoltók és az autópálya fenntartó járművei is a helyszínre értek. A járművek éppen megálltak a balesetek helyszíne előtt, amikor egy kisteherautó érkezett, amelynek vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést, és nekicsapódott a tűzoltóautónak, az üzemmérnökség járművének, valamint további három, a balesetek helyszínén álló kocsinak. A balesetekben így összesen kilenc jármű volt érintett. A balesetben négyen sérültek meg, őket a mentők kórházba szállították.

Az autópálya érintett szakaszát lezárták. A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött. A forgalom ismét zavartalanul halad az autópályán.


Hírfolyam

 

Keressük a rongálót

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/851/2025. bűnügyi számon rongálás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

Felismeri a fiatalokat?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

 

Keressük Vaskó Krisztofert!

A Szerencsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves, taktabáji fiú eltűnése ügyében.

 

Működik a jelzőrendszer: A gyanú gyermekpornográfia

Őrizetbe vették a rendőrök azt a megyaszói férfit, akinek a számítógépén gyermekekről készült képeket találtak, illetve azt a miskolci férfit, aki kiskorúaktól csalt ki szexuális tartalmú fotókat.