Két autó ütközött össze a XI. kerületben

2021. 10. 07., cs - 19:53
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A balesetben érintett járművek akadályozzák a villamosforgalmat.

Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze 2021. október 7-én 19 óra körül két autó Budapest XI. kerületben, a Szerémi út és a Prielle Kornélia utca kereszteződésében. Az elsődleges információk szerint a balesetben egy ember sérült meg.

A balesettel érintett járművek, elzárják a villamospályát, forgalmi akadályt képeznek. A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt a forgalom rendőri irányítás mellett haladhat.


Hírfolyam

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

 

Közös felelősségünk a gyermekek védelme

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére.

 

Beszámolt a rendőrfőkapitány

Dr. Szijártó István r. dandártábornok beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.

 

Az életét kockáztatta

Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.

 

Vendégként érkezett, tolvajként távozott

Egy 79 éves kecskeméti férfi jóhiszeműen fogadta be távoli rokonát otthonába – azzal a megállapodással, hogy a férfi gondozza őt, cserébe pedig lakhatást biztosít számára. A szívességet a rokona lopással hálálta meg.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.