Megszűnt a forgalomkorlátozás a 62-es számú főúton

2022. 10. 18., k - 21:19
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés befejeződött.

Amint arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022. október 18-án 16 óra körül a 62-es számú főút 6-os kilométerszelvényében, Perkáta és Pálhalma közötti szakaszon. A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépkocsi közlekedett Dunaújváros irányából Perkáta irányába, amit egy 45 éves perkátai nő vezetett. Haladása során –eddig ismeretlen okból- az úttestről a jobb oldali útpadkára hajtott, majd a jármű az úttestre visszatérve áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsival, ezt követően az főút melletti árokba borult.

A járműben utazó három kiskorú fiú és a gépkocsivezető a baleset során megsérült, őket a mentők kórházba szállították. Az eset bekövetkezésének körülményeit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, szakértő bevonásával vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!