Megszűnt az útlezárás a 41-es számú főúton Leveleknél

2022. 07. 31., v - 15:32
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 14 óra 55 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2022. július 31-én 11 óra 24 perckor a 41-es számú főút 21. kilométerszelvényében Leveleknél. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi és egy motorkerékpáros összeütközött. A baleset következtében a motorkerékpár 59 éves vezetője és 53 éves utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették, további egy embert a mentők kórházba szállítottak.

A rendőrök a baleset helyszínelését teljes útlezárás mellett befejezték, az útlezárást 14 óra 55 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

A baleset körülményeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.