Teljes útlezárás a 71-es számú főúton

2020. 09. 21., h - 10:42
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos közlekedési baleset történt Pálköve külterületén.

Közlekedési baleset történt 2020. szeptember 21-én 9 óra 32 perckor a 71-es számú főút 69. kilométerszelvényében, Pálköve határában. Két személygépkocsi ütközött össze, melynek következtében az egyik autó az árokba sodródott, és egy fának csapódott. A baleset során a jármű sofőrje megsérült, utasa a helyszínen életét vesztette.

Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták. A rendőrök a Keszthely felé haladókat Kékkút irányába, a Balatonfüred irányába közlekedőket Pálköve belterületére terelik.

Kérjük az arra haladó gépjárművezetőket, hogy a baleset helyszínénél fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 


Hírfolyam

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.

 

Feladta

Postán, illetve futárszolgálattal terjesztette a drogot szerte az országban és a határon túl is egy nagykörűi díler, akit a DELTA Program keretében fogtak el a rendőrök.

 

Lezárták a fiatalkorú rabló ügyét

A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak egy 17 éves fiú ellen, aki a sértett könnyelműségét kihasználva komoly bűntényt követett el.

 

Összesítés

Intézkedések a keddi jogellenes gyűléssel kapcsolatban.

 

Telefonlopás után zsarolással próbálkoztak

Egy kecskeméti férfitól ismerőse lopta el a mobilját. A készüléket később pénzért adta volna vissza a tulajdonosnak a tolvaj társa, egy férfi. A rendőrök mindkettőjüket elfogták, a telefont pedig visszaadták.