Teljes útlezárás Doboz határában

2017. 12. 29., p - 11:05
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében, Doboz közelében személygépkocsi kerékpárossal ütközött. A helyszínelés miatt teljes útlezárás van.

Békés megyében, Doboz határában  2017. december 29-én, 10 óra körül összeütközött egy személygépkocsi és egy kerékpárral közlekedő férfi. Az elsődleges információk alapján a mentők a férfit súlyos sérüléssel vitték kórházba.  A helyszínelés miatt a rendőrség 10 óra 55 perctől az érintett utat teljes szélességében lezárta. A baleset helyszínét a Doboz felől érkezők Sarkad irányába, a Békéscsaba irányából közlekedők pedig Gyula felé tudják elkerülni. A rendőrség a közlekedők megértését és türelmét kéri. 


Hírfolyam

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

 

Újabb hat szabályszegő őrizetben

A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban négy engedély nélkül vezető sofőrt, egy bolti tolvajt és egy távoltartás szabályait megszegő férfit állítottak bíróság elé.

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.

 

Pár óra alatt elfogták

A berettyóújfalui nyomozók előállítottak egy 33 éves komádi férfit, aki a gyanú szerint egy horgásztó melletti büféből lopott.

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.