Vonattal ütközött Debrecenben

2021. 02. 06., szo - 23:34
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy személyautó a vasúti átjáróban a sínekre hajtott és ott összeütközött egy teherszállító vonattal.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy személyautó Debrecenben, a Sámsoni úti vasúti átjáróban a sínekre hajtott és ott összeütközött egy teherszállító vonattal 2021. február 6-án 22 óra 40 perc körül. A  balesetben a személyautó vezetője sérült. 

A műszaki mentés és a baleset helyszínelése megkezdődött. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az utazás vége

Büntetőeljárás indul egy 45 éves bolgár sofőr ellen, aki négy embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

A gyanú: vesztegetés elfogadása

A budapesti rendőrök két főorvost és egy főnővért gyanúsítanak azzal, hogy 170 ezer forintot kértek jogosulatlanul egy idős asszony ellátásáért.

 

Lezárták: meglopta az „ügyfelét”

A kecskeméti nyomozók egy fiatal lány ügyében fejezték be a nyomozást, aki különös körülmények között jutott hozzá egy bankkártyához. Azzal jogosulatlanul vásárolni is akart, így rögtön lebukott.

 

Kivezették

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 23 éves ukrán sofőr ellen, aki négy embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.