Zavartalan a forgalom az 56-os főúton

2021. 06. 25., p - 00:25
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szekszárdot elkerülő úton történt balesetben egy férfi elhunyt.

Mint arról korábban beszámoltunk, közlekedési baleset történt 2021. június 24-én 20 óra 10 perckor a Szekszárdot elkerülő 56-os főúton, az 1-es kilométerszelvény közelében, ahol két személygépkocsi ütközött össze.

A baleset során egy 39 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A helyszínelés véget ért, az érintett útszakaszon a forgalom zavartalanul haladhat.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.