Felvonulás Debrecenben

2023. 05. 10., sze - 13:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítaniuk 2023. május 12-én.

Lovas felvonulást rendeznek Debrecenben, ezért a közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítaniuk 2023. május 12-én 9 órától előreláthatólag 15 óra 30 percig. A felvonulás Debrecen, Akadémia utca – Böszörményi út – Mester utca – Bethlen utca – Déri tér – Perényi út – Füvészkert sétány – Hunyadi János utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Egyetem téri körforgalom – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Dóczy József utca – Bólyai utca – Debreceni Egyetem Böszörményi úti campus útvonalon, a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávban fog haladni. Az adott útvonalon lévő kereszteződésekben karos rendőri forgalomirányítás lesz, így torlódásra lehet számítani.

2023. május 12-én 9 órától előreláthatólag 15 óra 30 percig a Déri téren, a múzeum előtti útszakaszon a parkolás is korlátozva lesz.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.