Forgalomkorlátozás Budapest V. kerületében

2021. 03. 19., p - 10:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2021. március 20-án.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

Tilos megállni!

2021. március 20-án 0 órától

2021. március 20-án 10 óráig a Budapest V. kerület

Honvéd utca 9-11 előtt, az

Alkotmány utca 6-8, 9-11 és 13-21 előtt.

Szakaszosan és időszakosan lezárják!

2021. március 20-án 8 órától

2021. március 20-án 20 óráig a Budapest V. kerület

Honvéd utca és Alkotmány utca kereszteződését, és az

Alkotmány utcát a Szemere utca és a Honvéd utca között.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Hírfolyam

 

Felismeri?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.