Forgalomkorlátozás Budapest VIII. kerületében

2017. 05. 10., sze - 09:13
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. május 12-én Budapest VIII. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

Tilos megállni!

2017. május 12-én 0 órától

2017. május 12-én 19 óráig a Budapest VIII.,

Gaál Mózes utca folytatásában a Rezső tér mindkét oldalán az Elnök utcáig.

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Hírfolyam

 

Felismeri őket?

A szekszárdi rendőrök kérik, hogy aki felismeri a képen látható férfiakat, jelentkezzen!

 

Nyerési esélytelenség

Amikor a boltból felhívnak, hogy nyertél, de kiderült, hogy veszítettél! Muszáj mindig résen lenni. Egy álnyeremény miatt úszott el közel 800 ezer forint.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két férfi azonosításában, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy rollert loptak.