Forgalomkorlátozás Újbudán

2023. 05. 24., sze - 11:06
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. május 27. és 28. között Budapest XI. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

 

Tilos megállni:

2023. május 27-én 6 órától

2023. május 28-án 22 óráig a Budapest XI.,

Vizsla utca mindkét oldalán,

Neszmélyi út mindkét oldalán.

 

A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.