Kokain volt az autójában

2018. 08. 23., cs - 09:58
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök egy 37 éves érdi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Az egyenruhások 2018. augusztus 22-én 21 óra 20 perckor Keszthelyen, a Fenéki úton egy 37 éves érdi férfit igazoltattak, aki egy Fiat Punto típusú személyautóval közlekedett. A rendőrök átvizsgálták a sofőr ruházatát és gépkocsiját is, amely során papírlapba, valamint zacskóba csomagolva kábítószergyanús fehér por került elő, amit lefoglaltak.

A helyszínen elvégzett gyorsteszt, valamint az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain.

A járőrök a férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak vele szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.