Közösen a bűnmegelőzésért

2023. 05. 24., sze - 14:41
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kecskeméten, a Cifrapalotában tartotta alakuló ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács 2023. május 24-én.

Dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke – aki egyben a vármegyei tanács elnöke is - a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács társelnöki feladatára Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét és dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornokot, vármegyei rendőrfőkapitányt kérte fel, míg a titkári feladatok ellátásával dr. Rekedt Grétát bízta meg.

Az ülésen a bűnmegelőzésében érintett és a vármegyében működő szervezet vezetői, illetve az általuk delegált tagok jelentek meg.

A Tanács megalakulásával a társadalmi bűnmegelőzés területén egységesen működő, a párhuzamosságokat kiküszöbölő, a bűnmegelőzési feladatokat szinergiába helyező intézkedések véghezvitelére, szolgáltató és stratégiai szemlélet kialakítására, valamint a bűnmegelőzés helyi szereplőinek összefogását erősítő kezdeményezés megvalósítására nyílik lehetőség.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.