Zenés színdarab a kábítószerekről

2019. 09. 25., sze - 09:17
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Telt ház előtt mutatták be a Széttépve című előadást Salgótarjánban.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködve a Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal drogmegelőzési projektet valósít meg a kábítószer-használat megelőzése és visszaszorítása érdekében.

A projekt keretében a megyeszékhelyen került bemutatásra 2019. szeptember 24-én a „Széttépve” című zenés színházi előadás, mely a gyermekvédelmi szakellátásban résztvevő gyerekek és Nógrád megyei középiskolások tekinthették meg.

A színdarab önéletrajzi elemeken alapuló történeteket dolgoz föl, egy nehéz gyermekkort, majd az egyre mélyebbre csavarodó drogspirált. Az előadás egy olyan fiú szemszögén keresztül mutatja be a drogfüggőséget, aki már mélyre süllyedt és eléri a “széttépett” állapot veszélyes határát. Szabó Kimmel Tamás zenés produkciójában verseken és dalokon keresztül láthatunk bele a függőség lelki és szellemi mélységeibe.

A rendhagyó drogprevenciós program célja, hogy a színház nyújtotta élményen keresztül mutassa be a kábítószerek veszélyeit a fiatalok számára, továbbá megfelelő alternatívákat és hasznos információkat közvetítsen a kábítószerekkel kapcsolatos döntések meghozatalához.

A kiváló művészi produkciót telt ház előtt játszották, a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében.

(Fotók: Orlai Produkciós Iroda)

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!