Eltűnésből emberölés

2023. 09. 29., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy használaton kívüli csepeli gyártelepen bomló holttestet találtak. A budapesti rendőrök azonosították az eltűntként keresett elhunytat. A nyomozás azt állapította meg, hogy a fiatal férfit nyáron ölték meg. Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették a feltételezett tettest és bűntársát.

A volt csepeli kenyérgyár területén füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet 2023. szeptember 16-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányság először közigazgatási eljárást indított, melynek keretében megállapították, hogy az elhunyt egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be, azóta kereste a rendőrség. A beszerzett adatok alapján felmerült, hogy bűncselekmény történt, ezért az eljárásba bekapcsolódott a BRFK Életvédelmi Osztálya. A BRFK Célkörözési Osztállyal együttműködésben folytatott felderítés eredményeként a nyomozók azonosítottak, majd szeptember 22-én XXI. kerületi lakcímeikről előállítottak két fiatalembert. A nyomozás adatai szerint a 20 éves Sz. Bence és a 25 éves Sz. Krisztián, utóbbi kocsijával 2023. július 20-án éjszaka a későbbi áldozattal együtt ment a csepeli gyárterülethez, ahol Sz. Bence megkéselte a sértettet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán Sz. Bencét emberölés bűntett, Sz. Krisztiánt, aki tudott a gyilkosságról, de nem értesítette a hatóságot, bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Lakásaikon megtalálták a sértett telefonját, laptopját, iratait és más értéktárgyait, Sz. Bencétől pedig az elkövetéshez használt, még mindig véres kés is előkerült. Mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett. A BRFK nyomozói őrizetbe vették őket, a bíróság azóta elrendelte Sz. Bence letartóztatását, illetve Sz. Krisztián bűnügyi felügyeletét. A rendőrök azt még vizsgálják, hogy mi volt a bűncselekmény indítéka.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.