Közösségi oldalon bukott le, elfogták a rendőrök

2020. 04. 05., v - 09:32
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Budaörsi Rendőrkapitányság lopás miatt indított büntetőeljárást a 45 éves nagykovácsi férfivel szemben.

Egy nagykovácsi tárolókonténerből 2020. március 27-én 18 óra és 2020. március 28-án 8 óra közötti időben ellopott szerszámgépek tulajdonosa ismerte fel néhány nappal később az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon eladásra hirdetett gépben sajátját. Értesítette a rendőröket, akik később a hirdető lakásán több tucat gyanús eredetű, feltehetően bűncselekményből származó szerszámot foglaltak le.

A 45 éves, nagykovácsi T. Attila beismerte a terhére rótt bűncselekményt, vallomásában a tőle lefoglalt többi eszköz eredetére is magyarázatot adott. Elmondása szerint hosszabb ideje foglalatoskodott lopással, az ebből származó tárgyakat vették lajstromba a kutatáskor a budakeszi nyomozók.

A konténerhez kétszer is visszatért, először egy véső-fúrógépet, második alkalommal több gépet – lézeres távolságmérőt, erővágót, elektromos szakadásvizsgáló műszert, fúrógépet – vitt el. Elrejtette egy közeli fánál, majd később kocsival visszament érte. Két szerszámot sikerült eladnia, egy sarokcsiszolót 25 ezerért, egy bontókalapácsot pedig 40 ezerért.

T. Attila ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.