Lezárt akta: A szomszéd mentette meg az erkélyről lógó gyermeket

2022. 10. 07., p - 09:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átmászott a korláton egy négyéves kislány, akit édesanyja hagyott egyedül hódmezővásárhelyi otthonában. A nő ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.

A rendőrségre 2022. június 17-én este érkezett bejelentés, mely szerint a gyermek egy harmadik emeleti erkély korlátjába kapaszkodva, próbál visszamászni a lakásba. A rendőrök kiérkezése előtt egy szomszéd észlelte a veszélyes szituációt és azonnal kopogtatni kezdett a lakás ajtaján. Miután senki sem nyitotta ki berúgta azt. Kirohant az erkélyre és a kislányt azonnal berántotta a korlátról. Ekkorra érkezett haza az édesanya.

A nő elmondta, hogy a boltba ment dinnyét venni, a kislányt azonban nem vitte magával. A szomszédok tanúvallomásai szerint a hölgy gyakran hagyja egyedül gyermekét, így az eset összes körülményét figyelembe véve a rendőrök értesítették a gyámhatóságot.

A nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg az ügyet az illetékes ügyészségnek, a felelőtlen szülőnek kiskorú veszélyeztetése miatt kell bíróság elé állnia.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.