Nem a Grincs vitte el

2023. 12. 28., cs - 11:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök mintegy 15 óra alatt elfogták a karácsonyiajándék-tolvajokat.

Három bejelentés is érkezett a rendőrségre 2023. december 21-én: a hajnali órákban Bősárkányon, illetve Maglócán, az utcán parkoló gépjárművekből ismeretlenek különböző értékeket – nagyrészt karácsonyi ajándéknak szánt dolgokat – loptak el.

Az ügyben a Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és a nyomozók rövid időn belül azonosították a két tolvajt, akiket még aznap 19 óra körül – a Komárom-Esztergom vármegyei járőrök közreműködésével – elfogtak Mocsa községben. Az elkövetők lakóhelyén a rendőrök kutatást végeztek, amelynek eredményeként lopott műszaki eszközök, édességek, szeszes italok és egyéb értékek kerültek elő.

A 41 és a 27 éves mocsai férfit kollégáink üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, akik tettüket elismerték, és mint mondták, azt nagyon megbánták.

Csornai munkatársaink az egyik sértettnek az ellopott karácsonyi ajándékait még az ünnep előtt visszaadták, így a meglepetés a fa alá kerülhetett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!