Tetten ért akkumulátor lopó páros Győrszemerén

2023. 02. 07., k - 10:55
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök két férfit fogtak el.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. február 6-án, éjjel 1 óra után érkezett a lakossági bejelentés a két gyanús férfiról, akik Győrszemerén, a Felpéci úton parkoló tehergépkocsiból különböző tárgyakat pakoltak ki.

A bejelentést követően a helyszínre érkező egyenruhások a teherautó mellett először egy nyitott állapotú autót találtak, aminek csomagtartójában gépjármű akkumulátorok, és az utastérben különböző szerszámok voltak. Majd az ott parkoló kamionok mögött, bujkálva két férfit fogtak el.

Az intézkedők megállapították, hogy az elfogott 33 éves marcalgergelyi és a 32 éves pápai férfiak a Felpéci úton parkoló kamion pótkocsijának tárolórekeszét felnyitották, és onnan kettő akkumulátort, egy nyomatékkulcsot és egy szerszámkészletet tulajdonítottak el. Azonban a lopás után a tetthelyről a rendőrök érkezése miatt nem tudtak autójukkal távozni.

Az egyenruhások az elfogást követően a férfiakat a Győri Rendőrkapitányságra előállították, velük szemben a hatóság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, egyben vizsgálja, hogy más, korábban elkövetett hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekményekkel összefüggésbe hozhatók-e a meggyanúsított személyek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.