Újdonsült ismerősüket rabolták ki

2022. 06. 07., k - 15:15
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a három fiatalt, akik a városban a nyílt utcán vették el erőszakkal egy - általuk néhány órája megismert - fiatalember pénzét.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 15 és két 16 éves helyi fiatallal szemben.

A gyanúsítottak 2022. június 6-án az éjszakai órákban egy miskolci szórakozóhelyen ismerkedtek meg a későbbi sértettel, akivel együtt italoztak. Egy kis idő elteltével a sértett hazafelé indult, akit a három fiatalkorú követett. A Miskolc, Szent Anna tér közelében cigarettát követeltek tőle, majd bántalmazták és több ezer forintot elvettek tőle.

A sértett ezek után tette meg feljelentését, amelyet követően a rendőrök 24 órán belül megállapították az elkövetők kilétét, elfogták, majd kihallgatásukat követően őrizetbe is vették őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.