Üveggel megdobta és hanyatt lökte

2024. 03. 19., k - 13:13
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök befejezték a nyomozást egy halált okozó testi sértés miatt indított bűnügyben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2023. május 27-én este szerelemféltés miatt veszekedés tört ki egy házaspár tagjai között Zalalövőn, a családi házuk garázsában. A vita annyira elfajult, hogy a feleség mérgében többször megütötte a férjét, a fejéhez vágott egy üveget, és úgy meglökte, hogy a sértett hanyatt esett. A bántalmazott férfi ezután autóval elhajtott otthonról, azonban néhány órával később a házuk közelében lévő földes út mellett belehalt a sérüléseibe. Az áldozatot 39 éves felesége találta meg, amikor másnap reggel a keresésére indult.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a napokban lezárta az eljárást, az iratokat pedig megküldte az ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!