Elismerte a lopássorozatot

2024. 04. 05., p - 08:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás annak a fiatalkorúnak az ügyében, aki egymás után többször is törvényt szegett Makón.

A megalapozott gyanú szerint egy 16 éves fiatal 2023 májusában több, a városi piacon üzemelő büfébe is betört, ahonnan pénzt, üdítőitalokat és ülőpárnákat vitt el, de volt olyan helyiség is ahová nem sikerült bejutnia. Kiderült róla az is, hogy megrongált egy játékkiadó automatát, valamint 2023 júniusában az egyik helyi szupermarketből is elemelt több használati cikket. Előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a makói lakost, aki beismerte tettét.

Lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt indult ellene eljárás, amit a Makói Rendőrkapitányság munkatársai a közelmúltban lezártak, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Duplázott

Óbudán 50 helyett 101-gyel mértek be egy autóst. Rajta kívül 41 gyorshajtót regisztráltak 7 és fél óra alatt.