Jótett helyébe jót ne várj!

2022. 09. 22., cs - 12:49
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki vasútállomáson aprót és cigarettát kért egy ismeretlen a sértettől, aki megszánta a férfit. „Hálából” a jótevője ott felejtett mobiltelefonját zsebre rakta. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt.

Egy tiszakécskei lakos tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon. Elpanaszolta, hogy 2022. szeptember 21-én a délutáni órákban a szolnoki pályaudvaron odament hozzá egy ismeretlen és tőle némi aprót kért. A sértett pénzt és cigarettát is adott a férfinak, majd elment az ismeretlentől, azonban a mobiltelefonját a beszélgetésük helyszínén felejtette. Később a sértett visszament a telefonjáért, azonban nem találta. Összetalálkozott az aprót kérő férfival, aki kérdésére azt állította, nem látta a telefont és azt is tagadta, hogy nála lenne.

A sértett értesítette a rendőrséget, így a kiérkező járőrök elszámoltatták a 33 éves hajdúsámsoni férfit, aki mindent bevallott. A nyomozók lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőt. A terhelt beismerő vallomást tett, elmondta, hogy valóban ő tette a készüléket, azonban amikor a sértett kérdőre vonta, a közelben eldobta a telefont. A rendőrök a bűncselekmény tárgyát kutatás során megtalálták, lefoglalták és azt a sértettnek visszaadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.