Rendőrkézen a tolvaj
Nyolcvanezer forintos biciklit lopott egy férfi és társa, majd pár ezer forintért cserébe hátrahagyta zsákmányát.
Egy hódmezővásárhelyi lakos tett bejelentést a rendőrségen, miszerint szeptember 16-án délután hűlt helyét találta az autóbusz állomáson néhány órával korábban lezárt kerékpárjának. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal megkezdték az ügy felderítését. Kollégáink jó személyismeretüknek köszönhetően rögtön azonosították az elkövetőt, aki kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, sőt még társát is megnevezte. Elmondta, hogy a közlekedési eszközt egy ismerőse udvarában hagyta, akitől pénzt kért, hogy haza tudjon menni. A nyomozók a megtalált kétkerekűt lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.
Lopás bűntette miatt indult eljárás.