"Nem vagyok méltó arra, hogy ittasan vezessek"

2023. 01. 23., h - 12:03
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezt mondta az a férfi, aki autójával, ittas állapotban leparkolt a Tatai Rendőrkapitányság előtt, hogy feladja magát.

Nem mindennapi jelenet játszódott le a Tatai Rendőrkapitányság előtt 2023. január 23-án reggel. Az  eligazító helyiségben lévő rendőrök a közterületi kamerán egy autóra lettek figyelmesek, ami szabálytalanul leparkolt a rendőrségi épület előtt lévő szolgálati parkolóba. A sofőr a jármű első gumiabroncsaival nekiütközött az útpadkának, majd megállt. A járőrök azonnal kérdőre vonták a férfit, aki elmondta nekik, azért jött, hogy feladja magát. Ugyanis, ahogy fogalmazott, nem méltó arra, hogy ittasan vezessen. Azt is elmondta, hogy nagy mennyiségű alkoholt ivott, mielőtt a volán mögé ült. Állítását a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is igazolta.

A 65 éves helyi lakos ellen ittas járművezetés miatt büntetőeljárást indítottak, vezetői engedélyét pedig elvették. Emellett 10.000 forint bírságot is kiszabtak részére, mivel a vezetés közben nem használta a biztonsági övét. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.