Főkapitányi elismerés a bátor helytállásért

2022. 06. 07., k - 10:32
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dicséretben és elismerésben részesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azokat az állampolgárokat és rendőröket, akik részt vettek egy miskolci támadó elfogásában.

Mint arról a rendőrség korábban már hírt adott: 2022. május 29-én, Miskolcon késsel rátámadtak egy trafikos eladóra. A rabló több mint 100 ezer forinttal és némi dohánytermékkel távozott a helyszínről. A sértett azonnal riasztást adott a Telmon Kft. diszpécserszolgálatához, ahonnan rögvest értesítették a rendőrséget az eseményekről. Mindeközben az eladónő segítséget kért az utcán egy férfitól is. Raffael László határozott fellépése eredményeként visszatartotta a támadót az időközben kiértesített rendőrök helyszínre érkezéséig, akik a tetthely közelében elfogták a rablót.

Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy a főkapitányság vezetője, és Szűcs Tibor a Telmon Kft. ügyvezető igazgatója szolgálati feladatainak kiemelkedő ellátásáért, az eredményes rendőri intézkedés elősegítése, valamint a jogsértés elkövetőjének előállítása érdekében nyújtott kiemelkedő teljesítménye miatt dicséretben és elismerésben részesítette:

Simó Zoltán r. zászlóst, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrs körzeti megbízottját;

Bak Attila r. őrmestert, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrs járőrét;

Balogh Bernadette r. századost a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ főügyeletesét, továbbá:

bernadette

Raffael Lászlót, és az érintett Nemzeti Dohánybolt eladónőjét.

trafikos

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.