Február utolsó estéjén két szirénázó rendőrautó indult meg Mezőcsátról a 10 kilométerre lévő Hejőpapi felé. Az elsőben Répási Bertalan és Bakk László zászlósok ültek, a másodikban pedig Horváth Péter törzsőrmester, járőrvezető és Nótár Nikolett őrmester.

– Már a bejelentő nevéből tudtuk, hova kell mennünk, mert nem ez volt az első eset, hogy végezni akart magával, de korábban ezzel még nem okozott közveszélyt – idézte fel Répási Bertalan, aki Tiszakeszi, Tiszatarján és Hejőkürt körzeti megbízottja. Hozzátette, a nő legutóbb zsineggel a kezében ment be a házuk mögötti, erdős részre, ahol fel is akasztotta magát egy fára, de a madzag nem bírta. – Amikor a háznál megálltunk, tüzet nem láttunk, de füstszagot éreztünk. A kétszintes, magasföldszintes ingatlanban sehol nem égett villany, és a közvilágítás is olyan halovány volt, hogy elemlámpával kellett tájékozódnunk. A kiskapu nyitva volt, a ház bejárati ajtaját viszont bezárták. Az ablakok magasan voltak, a földtől legalább két méterre, és az egyik hátsó nyílászáró kivételével zárva találtuk őket. Azon fekete füst szállingózott kifelé. Mintha legalábbis gumi égett volna, olyan irritáló szaga volt, de lángokat továbbra sem láttunk sehol. Közben folyamatosan kiáltoztunk, van-e bent valaki, mert a riasztásban az szerepelt, hogy két nő tartózkodhat az ingatlanban, és hogy az egyikük, az idősebb, mozgássérült. A telefont sem vették fel, a tevékenységirányító ugyanis többször is hívta a vonalas számot, de aztán nekünk is jelzett, hogy az idősebb nőt kórházban kezelik, tehát csak egy ember lehet bent.

Miközben áramtalanítottak, kidolgoztak egy cselekvési tervet.

– Horváth Péter törzsőrmester és Nótár Nikolett őrmester a résnyire nyitott hátsó ablak alá húzták a kerítésnél álló kukákat, és tartották is ezeket, amíg Lacival felmásztunk rájuk. Lábujjhegyen ágaskodva kinyitottuk az ablakot, majd a párkányba kapaszkodva felhúztuk magunkat, és ha nehezen is, de bejutottunk az ingatlanba. Tudtam, hogy a konyhaablak maradt nyitva, mert már jártam a házban, de most a zseblámpa fényében is alig lehetett látni; irgalmatlanul sötét volt, és mindenfelé füst terjengett. Szerencsére a bejelentőt hamar felfedeztük. Ott feküdt a konyha kövén eszméletlenül. Mozgott a mellkasa és szívverése is volt, ezért rögtön megragadtuk, és elindultunk vele a bejárati ajtó felé. Mázlink volt, hogy a kulcsot benne hagyták, a kollegák pedig kívülről már ott álltak előtte. Próbálták volna berúgni, de kifelé nyílt – folytatta, és köhögni kezdett. – Azóta köhécselek, de nem csak én. Próbáltuk visszatartani a lélegzetünket, de persze így is letüdőztük azt a szúrós, forró füstöt, ami a konyha melletti szobából terjengett az üvegajtó réseiből. Ennek a foncsorozott üvegén keresztül már lángokat is láttunk, de tudtuk, hogy azt az ajtót nem nyithatjuk ki, mert azzal a tüzet táplálnánk. A friss levegőre érve kollegáim szólongatták a nőt, és hallottuk is, ahogy felköhögött.

Mind a négyen bementek a füstbe.

– Behatolás közben észrevettük, hogy a konyhai tűzhelynél gázpalack áll, és tudtuk, hogy azt minél hamarabb ki kell vinni onnan, ezért mély levegőt vettünk, és Lacival visszamentünk érte, de nem várt problémával szembesültünk – magyarázta Répási Bertalan. – Kézzel nem tudtuk leszerelni róla a reduktort, és mivel sem szerszámunk nem volt, sem időnk, kiszaladtunk, majd négyen visszamentünk, és a tűzhellyel együtt kihoztuk. Akkor futottak be a mentősök, amikor már az udvaron voltunk, és nemsokára a katasztrófavédők is megérkeztek. Akkor a nő már tudott beszélni, és bár nagyon köhögött, elmondta a tűzoltóknak, hogy ruhákat gyújtott meg a szobájában.

A tűzoltók megdicsérték a mezőcsáti négyest, és gyorsan eloltották a zárt szobában a lángokat, majd kinyitottak minden nyílászárót.

– A parancsnokunk, Pelyhe Róbert őrnagy is elismerte, hogy gyorsan és hatékonyan intézkedtünk – tette hozzá a vakmerő zászlós. – Legutóbb tavaly májusban vettem részt életmentésben, akkor Tiszaújváros széléről érkezett bejelentés arról, hogy egy fiatalkorú felakasztotta magát egy fára. A közelben járőröztünk, így pillanatok alatt odaértünk a kollegámmal, és a fiút még időben levágtuk.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG