Fokozott ellenőrzés

2022. 07. 13., sze - 09:34
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőkövesdi rendőrök az illetékességi területükön, illetve a Tisza tavi településeken hajtották végre az akciót.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. július 8-án 12 óra és 16 óra között fokozott ellenőrzést tartottak a turisztikailag frekventált területeken. A rendőri kontroll kiterjedt a Tiszabábolnai strandra, a Mezőkövesdi Zsóry-fürdőre, a Bogácsi Gyógy -és Strandfürdő üdülőterületére, valamint a Tiszabábolnai és Tiszavalki kikötők, gátszakaszok ellenőrzésére, amely kiegészült, a rendőrkapitányság illetékességi területén található tavakra, víztárózókra is.

"

Az akció a halászati őrséggel közösen került végrehajtásra, az orvhalászat megelőzése és a természet kincseinek védelme érdekében.

A fokozott ellenőrzéshez közlekedésrendészeti ellenőrzés is társult Tiszabábolna, Tiszavalk és Négyes településen, mivel területünkön túlnyomóan még mindig a közlekedési szabálysértések dominálnak, ezen belül is jellemző a gyorshajtás.

"

A rendőrök az akció során 22 esetben intézkedtek, többek közt közigazgatási és helyszíni bírságot szabtak ki sebességtúllépés, valamint a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt, illetve egy alkalommal szabálysértési feljelentéssel is éltek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.