Toborzás Békéscsabán

2024. 01. 29., h - 08:43
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A békéscsabai bevásárlóközpontban is lehet tájékozódni a rendőrség képzéseiről.

Ezen a héten Békéscsabán, a Csaba Centerben két alkalommal is állítanak fel információs pontot, ahol az érdeklődők feltehetik kérdéseiket a jelentkezés feltételeivel, az oktatással és a hivatásos szolgálattal kapcsolatban. A toborzó csoport munkatársai január 30-án, kedden 9 órától 11 óráig, majd február 1-jén, csütörtökön 10 és 12 óra között a bevásárlóközpont földszintjén állnak az őket felkeresők rendelkezésére. A képzésekről szóló tájékoztatók megtalálhatóak a rendőrség honlapján is. Emellett a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán is fogadják az érdeklődők telefonhívásait. A 66/523-700-as telefonszám munkaidőben hívható, illetve szintén munkaidőben személyesen is lehet tájékoztatást kérni a főkapitányságon, Békéscsabán, a Bartók Béla út 1-3. szám alatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!