Halálos baleset a 77-es főúton Tótvázsonynál

2021. 08. 20., p - 14:20
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személygépkocsi ütközött össze, az egyik sofőrje a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a főutat lezárták.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. augusztus 20-án 13 óra 52 perckor a 77-es főút 14-es kilométerszelvényében, Tótvázsonynál.  

Az elsődleges adatok alapján két személygépkocsi frontálisan összeütközött. Az egyik jármű sofőrje a helyszínen életét vesztette, a másik gépkocsi sofőrjének és utasának sérülését még vizsgálják. 

A mentés, illetve a szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök a főút balesettel érintett szakaszát lezárták, a forgalmat elterelik. 

Kerülni Barnag - Vöröstó - Nagyvázsony irányába lehet, vagy Szentgál és Herend érintésével a 8-as főút felé. 

Vezessenek óvatosan! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.