Továbbra is tart az M7-esen történt halálos baleset helyszínelése

2023. 07. 31., h - 12:15
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 46 éves budapesti férfi vesztette életét Polgárdinál.

Amint arról korábban beszámoltunk, az M7-es autópálya 78-as kilométerszelvényében egy motoros vélhetően a nem megfelelő rakományrögzítés miatt motorjával elesett, majd szalagkorlátnak csapódott és életét vesztette. Női utasát a mentők kórházba szállították. A rendőrök továbbra is végzik a baleset helyszínelését a forgalom 7-es számú főútra történő terelése mellett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.