„Házhoz megyünk” Marcaliban

2017. 04. 21., p - 11:24
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2015. évben indított "Házhoz megyünk!" programsorozata az idei évtől új prevenciós témakörökkel kiegészülve folytatódik Somogy megyében is.

A program célja a megelőző vagyonvédelmi tanácsadás mellett az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a Rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjai, az internetbiztonság, és a drogprevenció témakör, amelyek segítik a megfelelő döntések meghozatalát, és növelni hivatott az állampolgárok önvédelmi képességét. A program kiegészült a "BikeSafe" ingyenes kerékpár-regisztrációval is.

Marcali városban 2017. április 20-án a "Házhoz megyünk!" egész napos program alkalmával a délelőtti órákban a helyi Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakközépiskola diákjainak Fábos Edit r. főhadnagy, a Marcali Rendőrkapitányság nyomozótisztje a tudatos, felelősségteljes, biztonságos internethasználat témakörben tartott előadást.

A délutáni órákban a Marcali Kulturális Korzó épületében, a Marcali Szivárvány Nyugdíjas Egyesület tagjainak szintén Fábos Edit r. főhadnagytartott fórumot, amely alkalmával a vagyonvédelem, áldozatvédelem témakörben látta el hasznos tanácsokkal és tájékoztatókkal a szépkorúakat, valamint Tóth Enikő c. r. törzsőrmester a biztonságos közlekedésről - kiemelve a gyalogos és kerékpáros közlekedést -  tartott előadást.

Ezt követően Marcali, Künzelsau téren a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai információs pontot állítottak fel a BikeSafe kerékpár-regisztrációhoz. A kedvezőtlen időjárás ellenére nagy érdeklődés mellett zajlott a biciklik nyilvántartásba vétele. A regisztrálókat a szakemberek bűnmegelőzési tanácsokkal és tájékoztató lapokkal is ellátták. Marcali Önkormányzat Városi Rendészetének munkatársai is segítséget nyújtottak a program sikeres végrehajtásához.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.