Házhoz mennek

2015. 10. 14., sze - 12:18
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Komárom-Esztergom megyében három információs ponton várják azokat, akik vagyonbiztonsági tanácsot kérnek.

Komárom-Esztergom megyében is elindította a rendőrség „Házhoz megyünk” elnevezésű országos programsorozatát. Az állampolgárok három helyszínen, Tatabányán, Tata és Esztergomban személyesen kérhetik a rendőrök segítségét ahhoz, hogyan óvják meg értékeiket a bűnelkövetőkkel szemben.

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tisztjei a bűnmegelőzést célzó programsorozatba ezúttal is bevonták a helyi polgárőröket, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Személyi és Vagyonvédelmi Kamara munkatársait, amelynek első állomása egy olyan szakmai konzultáció megtartása volt, ahol Farkas Gábor r. ezredes, főkapitány és Dr. Reinhoffer Csaba r. ezredes, bűnügyi főkapitány helyettes tájékoztatta a résztvevőket a bűnelkövetők által használt eszközökről, módszerekről.

A rendőrök először 2015. október 26. és 2015. október 30. között Tatabányán az Interspar, Tatán és Esztergomban pedig a Tesco épületében várják azok jelentkezését, akik otthonukban további részletes tájékoztatást kérnek a szakemberektől.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egyúttal felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy hívatlanul nem mennek házhoz senkihez. Előre egyeztetett időpontban keresik fel azokat, akik korábban valamely információs pontnál igényelték azt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.