„Házhoz mentünk” Sárospatakon is

2016. 12. 09., p - 12:19
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyeremények átadásával ért végett Sárospatakon az országos vagyonvédelmi kampány.

Az ORFK által indított megelőző-vagyonvédelmi kezdeményezés, a „Házhoz megyünk” program célja az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét negatívan befolyásoló lakásbetörések, gépjárműfeltörések, trükkös lopások megelőzésére hívatott vagyonvédelmi eszközök és módszerek minél szélesebb körben történő ismertetése.

A kampány jelentősége, hogy a lakosság a megadott időpontokban a szakemberektől kaphat bűnmegelőzési tanácsokat és közvetlen ajánlásokat.

A program részeként Sárospatakon felállított információs pontot számos érdeklődő kereste fel. A regisztrált látogatók sorsoláson vettek részt, a szerencsés nyertesek ajándékaikat (elektronikus riasztó éket, halogén mozgásérzékelős fényvetőt, időkapcsolós berendezést) Sárospatakon, a „Hegyi Szupermarketben” vehették át 2016. december 8-án.

A nyereményeket Simkó Imre r. alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának helyettes vezetője és dr. Téglás István r. ezredes a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője adta át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bírósági eljárást is vonhat maga után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Mínusz két autótolvaj

A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.

 

Mentés a Dunából

Egy járókelő és a budapesti vízirendőrök gyors segítsége ezúttal is életet mentett.