Autólopásért fogták el

2016. 08. 19., p - 09:09
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott T. János 28 éves váci lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy  2016. július 11 -én 3 óra körül Vác belterületén egy külföldi hatósági jelzésű autó ajtaját ismeretlen módon kinyitotta, majd a gyújtáskapcsolót megrongálva az autót beindította és eltulajdonította. Cselekményét észlelte a gépkocsi tulajdonosának egyik rokona, aki futva követte az autót, ami a következő utcasarkon leállt. A gyanúsított kiszállt a járműből és gyalogosan elhagyta a helyszínt. A gépkocsi tulajdonosa bejelentést tett a rendőrségen, amelyet követően néhány perccel a járőrök elfogták a tolvajt. Előállították a Váci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. T. János a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A férfit az illetékes bíróság 2016. július 13-án előzetes letartóztatásba helyezte

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság 2016. augusztus 18-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kocsikázni akartak

A várpalotai nyomozók őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki egy 16 éves bakonynánai fiatalt.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.