Egy ollóval szúrta meg a sértettet

2015. 08. 16., v - 09:30
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 64 éves szentendrei férfit emberölés bűntett kísérletével gyanúsítják a Pest megyei nyomozók.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. László 64 éves szentendrei lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. augusztus 15-én 17 óra körüli időben egy szentendrei társasház mögötti területen – előzetes szóváltást követően – egy ollóval megszúrta a nevelt fiát, aki a bal hóna alatt, mellkas magasságában sérült meg. Az esetnek szemtanúja volt a sértett ismerőse, akit a 64 éves férfi életveszélyesen megfenyegetett és az ollóval két alkalommal az irányába szúrt, azonban a 32 éves férfi ki tudott térni a támadás elől és nem sérült meg.

A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a sértettet, aki a szúrás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.

A bejelentést követően a szentendrei rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a 64 éves férfit, akit a Pest megyei nyomozók emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek.

R. László ellen a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.