„Én vagyok Rick, a seriff”

2015. 08. 07., p - 08:12
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrnek adta ki magát a betörő Kaposváron.

Kaposváron, egy családi ház ajtaján kopogtatott 2015. augusztus 6-án 22 óra 15 perc körüli időben egy helyi férfi. Mivel nem nyitottak neki ajtót, úgy gondolta, hogy nem tartózkodik otthon senki, ezért egy bottal betörte a bejárati ajtó üvegét, azon keresztül akart bejutni az ingatlanba. Azonban a zajra a házigazda felébredt, akinek kérdésére az ismeretlen úgy mutatkozott be, hogy ő „Rick, a seriff”, a rendőrségtől jött, és megírja a jegyzőkönyvet a betörésről. A tulajdonos azonnal értesítette az „igazi” rendőröket, akik a 21 éves férfit elfogták, és a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították. S. Dánielt a nyomozók lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalember az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.