Iratok nélkül szállította

2015. 06. 12., p - 09:02
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott fát találtak a csurgói rendőrök egy teherautó platóján.

A járőrök 2015. június 10-én az éjszakai órákban a Zákány és Gyékényes közötti útszakaszon egy teherautó vezetőjét igazoltatták. A sofőr a járművön szállított több köbméter fa eredetével nem tudott elszámolni, a szállításhoz szükséges okmányokat nem tudta felmutatni. A rendőrök megállapították, hogy a fa a Zákány határában folytatott kitermelésből származott, azt onnan lopták el. Az egyenruhások Sz. Zoltánt elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az 53 éves érdi lakos az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. A nyomozók a kamionon lévő fát lefoglalták, majd visszaadták tulajdonosának.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Kocsikázni akartak

A várpalotai nyomozók őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki egy 16 éves bakonynánai fiatalt.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.